7. Fejezet / 30. Rész: A barátság ereje

Sziasztoook! Köszönjük nektek a komikat: a véleményeket és a vizsgára való biztatást, ami ötös lett. :D Mint láthatjátok új dizájn lett az oldalon, reméljük tetszik. A szavazást hivatalosan is lezártuk, lássuk az eredményeket:

Mi fog történni a lányokkal a búcsú után?

Hazamennek	0 (0%)
A busz visszafordul	18 (72%)
Turnézni mennek	7 (28%)
Jövőre visszamennek Angliába	0 (0%)

Olvassátok a részt és ki is fog derülni, hogy ki tippelt jól. Legyetek rendszeres olvasók (jobb oldalt). Kommenteljetek légyszi minél többen, szóval hajrá! Jó olvasást! :) 

Brigi és Dalma hamar elaludt, de én képtelen voltam rá. A gondolataim össze-vissza kalandoztak. Csak dobáltam magam az ágyban, így jobbnak láttam, hogy felkeljek. Kimásztam a takaró alól, kivettem a kishitűből az egykor meghagyott kakaómat, leültem az ágyak előtti kanapéra, az italt letettem az előtte lévő asztalra, majd betakartam magam takaróval, s néztem a sötétbe burkolózó tájat. Micsoda? Sötét? Szóval mégis aludtam, hiszen reggel volt, amikor elindultunk… Már olyan 8 óra fele járhatott az idő, amikor a sofőr telefonja felcsendült. Nem figyeltem miről beszél, de hirtelen megállította a buszt és megfordult vele. Biztos rossz irányba ment… Fáradtan, félig csukott szemmel néztem ki az ablakon, de ekkor… valami nagyon furcsát láttam meg. Egy táblán ez állt: „Bristol, Airport” Mi? De hát Bristol az ellenező irányba van az otthonunktól! Bristol egy nagyobb város Londontól nyugatra. Sok épülete mellett van egy kisebb repülőtere is. De mi történt? Semmit nem értettem. Miért megyünk egy távoli repülőtérre, ha egy közelebbibe is fel tudtunk volna szállni? De amúgy is, miért akarnánk repülővel menni, ha idefele is végig busszal jöttünk? Egy hirtelen rántással a busz megállt. Felpattantam, odamentem Brigihez és megráztam, hogy keljen fel.
- Elment? – kérdezte félálomban.
- Mi? Miről beszélsz? – kérdeztem.
- Bocs, csak egy álom volt. Mi van már?
- Valami nem stimmel. A busz megállt. Az ellenkező irányba mentünk, mint ahova kellett volna, és… – itt kinéztem az ablakon. – az eső is esik.
- Micsoda? – riadt fel Dalma.
- Mi volt ez? – ijedt meg Brigi a kinti zajtól.
- Megnézem… – mondtam.
- Csak óvatosan! Mi addig megvárunk. – szállt ki az ágyból Brigi.
Kinyitottam a busz ajtaját, kinéztem, de nem láttam semmit. Az eső hangosan verte a tetőt. Kimentem, becsuktam az ajtót, s tettem néhány lépést előre. Tőlem balra egy hang érkezett, amitől összerezzentem. A sötétben egy alak rajzolódott ki. Pár másodperc kellett, hogy rájöjjek, mit látok.
- Louis! – kiáltottam, s elkezdtem felé rohanni. Tényleg ő volt! Ez hogy lehetséges? Már tárt karokkal, mosolyogva várta, hogy odaérjek hozzá. Ráugrottam, ő pedig megpróbált megtartani. Alig bírtam elengedni, annyira boldog voltam.
- Hogy… ez hogy lehet? – alig bírtam megszólalni a meglepődéstől.
- Hát csak hiányoztatok. Már most! – tűnt fel Zayn Louis mögött, akit szintén megöleltem.
Ki tudja mennyi ideig állhattak kint, hiszen bőig voltak ázva, arcukról és hajukról folyt le a víz.
- Többiek? – jutott eszembe.
- Itt. – szólalt meg mögöttem egy hang. Niall volt az. Ő is teljesen átázva. Odamentem hozzá, s szorosan megöleltem.
- Hiányoztál. – mondta.
- Te is nekem. De hogy fogod kibírni, amikor hetekig nem fogjuk majd egymást látni?
- Az még odébb lesz. – mosolyodott el.
Eközben Brigi és Dalma semmit nem tudtak, mi folyik odakint. Csak találgatni tudtam, mi van velem.
- Nem kéne kimenni? – kérdezte Dalma.
- Kizárt! Semmi nem vehet rá, hogy kimenjek a sötétbe, semmi! – mondta Brigi.
Ekkor megkopogtatták a mellettük lévő ablakot. Brigi és Dalma ijedten összenéztek. Brigi lassan, vonakodva kipillantott, s döbbenten látta, hogy az ablakon kívül Liam mosolyog vissza rá.
- Liam! – sikította, s mint egy ágyúgolyó, kirontott a buszból, megkerülte és egyenesen Liam-re ugrott. Dalma a nyomában, Harry-t letámadva. Mind a nyolcan egy körben megöleltük egymást.
- Hogy kerültök ide? – kérdezte boldogan Brigi.
- Kellett egy kis idő, hogy rájöjjünk, még nem vagyunk készek elválni tőletek. – mondta Liam. – Nem tudtunk volna koncentrálni az amerikai turnénkra.
- És ha van kedvetek hozzá, akkor jöhetnétek velünk. A ti énekes karrieretek is beindulna. Járnátok koncertekre és addig James lenne a ti menedzseretek is. – folytatta Harry.
Nem tudtunk, mit mondjunk. Teljesen ledöbbentünk. A fiúkkal egy többhetes amerikai turnén? Maga az álom lenne…
- Bizony. - lépett mellénk James. - Már beszéltem a bizottsággal és lehetek a menedzseretek a turné idején, sőt támogatják is. A szüleiteket is felhívtam. Ők is sok sikert kívántak és üzenik, hogy érezzétek jól magatokat és hívjátok fel őket. Már csak rajtatok áll a döntés.
- Hát persze, hogy megyünk! – kiáltotta Brigi.
- Ha mindenki akarja, akkor ki nem hagynánk! – mondtam.
Őrült módon elkezdtünk rohangálni, a sárban ugrálni, amitől tiszta koszosak lettünk. Teljesen megőrültünk a boldogságtól. Látszott, hogy a fiúk is nagyon akarják és mindezt szeretetből csinálták. James szólt a sofőrnek, hogy vigye vissza a buszt, de előtte áttették a csomagokat a fiúk turnébuszára, amit a sötétben észre se vettem.
- Repülővel megyünk? – kérdezte Brigi, ahogy egyesével felszálltunk a buszra.
- Hát máshogy nem tudunk odajutni. – mondta Louis.
Leültünk a szokványos kanapéra.
- De esetleg most azonnal felkaphatlak a hátamra és átússzuk az óceánt. – mondta Liam, aki leült Brigi mellé és elkezdte csikizni.
A következő órát, amíg oda nem értünk a repülőtérhez, azzal töltöttük, hogy bekapcsoltuk a laptopot és mi hárman elkezdtünk beszélgetni a szüleinkkel skype-on. A fiúk közben az ágyakon beszélgettek, de néha beleugrottak a kamerába és elkezdtek hülyéskedni. Amikor már vagy tizedjére kitoltuk őket a kamerából, megelégelték a dolgot és lecsillapodtak. Már csak a nevetgélésüket hallottuk. Fél óra alatt megbeszéltük a szülőkkel a dolgokat, aztán le is tettük.



(Írta: heni06)