Epilógus – Az út vége

Sziasztok! Nem terveztem az utolsó bejegyzéshez sokat írni, mert még fogok sokmindenről tájékoztatni titeket, amint meghozom a döntést, hogy folytatom-e a történetet, vagy sem. Nagyon köszönöm a rendszeres olvasókat, a kommenteket, a szavazatokat és a sok bíztatást! Szerettem volna még zárásképp egy epilógust írni, remélem meg fogjátok érteni, miért. Hamarosan hozom az infókat! xx

 Sose éreztem még akkora fájdalmat, mint mikor el kellett búcsúznom a legjobb barátaimtól. Úgy tűnt, mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből. Annyira hozzászoktunk egymáshoz, hogy már testvérként kezeltük egymást. A rossz pillanatok elhalványultak a jó pillanatok mellett. Csak azokra fogunk emlékezni. És ezeket a gondolatokat senki nem veheti el tőlünk. Meg fogjuk őrizni, ameddig, csak kell. Sokan azt mondják, hogy a nagy történetek nem szakadnak meg soha. Mindnyájunknak jönni, s menni kell az elbeszélésben. A mi utunk ezennel itt ért véget. Pár hónapja csak álmodtunk mindezekről. Az álmunk valóra vált, de már véget is ért. Mint egy tündérmese, ami után felébredsz. Nemrég még egy dalversenyben énekeltünk. Utána pedig egy új fordulatot vett az életünk. Megláttuk a fiúkat, s ezennel a kaland elkezdődött. Szerelmek jöttek létre. Mindent tökéletesnek hittünk. Igen az is volt. De mindig akadnak bonyodalmak. Én megtanultam, milyen érzés is két embert szeretni egyszerre. Megtanultam nagy döntést hozni. Niall Horan életem szerelme, s mindig az lesz. Soha nem tudnám elfelejteni vágyban égő gyönyörű kék szemeit. A lányokkal megtudtuk, milyen is az, amikor pletykákkal árasztják el az életünket. Megtanultuk miben higgyünk és miben ne. És igenis hogyha szeretnénk megvalósítani valamit, azért tudunk tenni! Sose szabad feladni a reményt, ugyanis ki tudja mikor találkozol a boldogsággal. Köszönjük a fiúknak azt a rengeteg dolgot, amit megtanítottak nekünk. Nélkülük talán nem boldogultunk volna a sztáréletben. De most eljött az időnk. Visszatérünk hazánkba három hónap után. Újra látjuk a szüleinket, s erre a szeretetre mindhármunknak szüksége lesz. Igen… várnak ránk. S most csak ez számít…
 
"Amúgy szeretek naplót írni, de a smiley-kat kihagytam belőle. :D Ez a legelső bejegyzésem, amióta itthon vagyok. Újra hallom a kutyám ugatását, a lovaim hangját, a farm csodálatos illatát és... újra látom a sok posztereimet a falamon. Furcsa érzés, hogy be kell zárni a kapukat, nehogy belógjon egy őrült rajongó. Most van 12 óra, hamarosan ebéd. Utána meghívott Brigi és Dalma a városba, habár hívnunk kell az őrünket, nehogy letámadjanak. Nos, ilyen a sztárélet. Ma fogjuk megtudni, hogy ki lesz a menedzserünk úgyhogy drukkoljatok! James-nél igaz nincs jobb, de akadnak még bőven jófejek. Na most mennem kell szólt anya! Sziasztok! :)

 2012. 05. 13."


Az élet olykor kegyetlen, olykor meglep vagy tökéletesnek érzed. Az élet megy tovább, akármi is történik. Élni kell minden pillanatot, mert nem tudhatod, mikor lep meg újra…

13. Fejezet / 56. Rész: Búcsú

Utolsó előtti rész! 2 hét múlva végére ér a történet! Eléggé elszomorít, hogy nézettsége alig van az oldalnak, komment pedig szintén kevés érkezik, úgyhogy jobb is ha hamarosan befejeződik a blog :/ Sajnálom hogy ezt kell mondanom...

- Szóval? – faggatott most Brigi a többiek előtt.
- Nekünk is lehet magánéletünk, ahogy nektek Liam-el! Vagy Dalmának Harry-vel! Vagy talán nincs igazam?
- Jó csak kérdeztem.
- Nem kérdezted, követelted!
A nappaliban voltunk. Mindenki a kanapén ült és kávét ivott. Csak én járkáltam fel, s alá Niall mögött.
- Ne haragudj. Csak ideges vagyok. Mindjárt indul a gép és ott még legalább 10 óra, aztán… már csak hárman megyünk tovább.
- Próbálj meg nem erre gondolni, amíg még együtt lehetünk. – nyugtatta Liam.
Engem viszont semmilyen szó nem tudott volna megnyugtatni. Szörnyen féltem az elbúcsúzástól. Még csak reggel 7 óra volt, de már bepakoltunk a kocsiba és elindultunk a repülőtérre. Fél 8 volt, mire felkerültünk a gépre. Beültem a szokásos helyemre az ablak mellé, Niall pedig mellém, s szinte egész úton el se engedtük egymást. Nagyon unalmas volt tíz órát a gépen lenni. Sokszor kértünk ételt és italt, sőt többször, mint mások. A legviccesebb az volt, amikor Louis megkért, hogy kísérjem el a gép legelején levő vécére. Amíg ő bent végezte a dolgát, addig én a legelöl levő üléseknél vártam. Amikor kijött furcsán vigyorgott valamin.
- Mit tettél megint? Vagy csak ennyire elboldogított? – nevettem.
- Nem találtam a lámpát. De a szappant igen, ami sikeresen beleesett a vécébe, így hát le kellett húznom. – mondta az ülések között sétálva.
- Mit csináltál? – fogtam meg a karját, hogy megálljon. – Louis tudod, hogy amit beledobsz, az kimegy a gépből?
- Komolyan? – fordult meg, hogy lásson.
- Mégis mit gondoltál? Biztos örülni fognak a szappan hullásnak a városlakók.
- Lehet, hogy épp egy erdő van alattunk, vagy egy folyó.
- Nos mindenesetre mindig értesíts, hogy mikor szálltok repülőre.
- Miért?
- Mert akkor biztosan nem merészkedem ki a házból. Ki tudja, mi fog landolni a fejemen!
A nevetés kitört belőlünk, s akik mellett elmentünk, furcsán néztek.
- Mi történt? – kérdezte Niall.
- Louis nem tudta, hogy ha valamit beledob a vécébe, az kimegy a gépből. – mondtam még mindig nevetve.
- Haver nem vagy normális. – szólalt meg Niall azzal az aranyos nevetésével.
A következő órákban zenehallgatással és filmnézéssel töltöttük az időt. Kölcsönkértük Harry-ék lejátszóját és megnéztük a Gyűrűk Ura első részét. A film után átadtuk Brigiéknek is, hogy ők is elüssék az időt. Amikor Niall elvonult a mosdóba, Zayn ült közelebb hozzám a külső ülésről.
- Soha nem láttam még Niall-t annyira boldognak, mint mikor veled van. Azt nem tudom mi lesz, amikor elválunk tőletek.
- Twitter és Skype. – mondtam.
- Az nem olyan.
- Nem tudunk más megoldást.
- Majd írok neked sokszor.
- Azt jól teszed. – mosolyogtam rá. – Persze mi is fogunk írni, mivel már követtek minket.
Niall visszaérkezett, mi pedig abbahagytuk a beszélgetést.

A repülő este hatkor szállt le, vagyis onnan rögtön indult is egy másik gép az otthonunkhoz. Amíg James kipakolta a bőröndjeinket, mi a fiúktól vettünk búcsút. Brigi és Dalma, ahogy az első búcsúzásunkkor, már most sírtak. Én először Zayn-hez mentem oda.
- Vigyázz magadra! – mondta könnyes szemmel, s amikor már nem bírta tartani, megölelt.
- Te is vigyázz magadra!
Könnyeivel küszködve állt félre, hogy átadja helyét Louis-nak. Másodjára látom sírni, de ez fájdalmasabb volt.
- Ne felejts el írni. – szorított magához.
- Nem fogom elfelejteni, ígérem. – mosolyogtam, de már én is közel álltam a síráshoz.
- Szeretlek. – súgta a fülembe rekedtes hangján.
- Én is. – Lassan elengedtük egymást, majd következett Liam és Harry. Nekik is megígértem, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, s adtam nekik is egy-egy ölelést. Ahogy Niall-höz léptem, tisztán kivehető volt a piros szeméből a szomorúság. A farzsebéből kivett egy kisebb dobozt és átadta.
- Tudom, hogy a szerződést már megtettük, de úgy érzem az nem volt elég. Szeretném, ha mindenre emlékeznél. Minden dologra, ami kettőnkkel történt. – Kinyitottam a dobozt és egy gyönyörű ezüst, szíves karkötő volt benne. A könnyek végiggördültek az arcomon, ahogy felhelyezte a jobb kezemre.
- Sose felejts el – mondta elcsukló hangon.
- Hogy felejtenélek el. – öleltem át.
- Szeretlek hercegnőm. – csókolt meg hosszasan utoljára.
 - Szeretlek.
James meghatódottan nézte a búcsúnkat, majd tőle is elköszöntünk.
- Még mindig te vagy a legjobb menedzser a világon. – mondta Brigi, s megöleltük mindhárman.
- És az is maradsz. – mosolygott Dalma.
A hangos bemondó megszólalt, mi pedig elindultunk a gép felé. Még egyszer utoljára visszafordultunk és intettünk a fiúknak. Ők lehajtották a fejüket, majd újra visszanéztek ránk, s amikor már messzebb kerültünk, összeölelkeztek.
Felszálltunk a repülőre, onnan két óra volt az út. Én a telefonomról néztem azt a nagyon sok képet, amiken mi voltunk, a fiúk és minden hely, ahol jártunk. Újra felidéztem a történteket, s elöntött a szomorúság...

13. Fejezet / 55. Rész: Vérszerződés

Hali! Meghoztam az új részt. :) Már a történet végére értünk, hamarosan befejeződik, de remélem tetszettek az eddigi részek. Jó olvasást. xx

- Ti meg mit kerestek itt? – néztem a két alakot, akik elemlámpával világítottak meg minket.
Harry-nek és Dalmának szintén rémült volt az arca, de megkönnyebbültek, hogy nem James-be botlottak bele, ahogy mi is.
- Mi is ezt szerettük volna kérdezni. – válaszolta Harry. - Hol voltatok?
- Sétáltunk a parton. – húzott maga mellé Niall.
- Csurom vizesek vagytok. – mért végig minket Dalma.
- Nagy volt a hullám a parton. – nevettem.
- Aha, persze. – vigyorgott Harry. Köztudott, hogy neki elég érdekes gondolatai szoktak támadni. – Jobb lesz, ha visszamegyünk.
Besurrantunk a házba, majd elköszöntünk egymástól. Furcsamód még minden szobából beszélgetések szűrődtek ki annak ellenére, hogy sötét volt az előszobába. Jobbnak láttuk, hogy mi is elvonulunk. Niall becsukta magam mögött az ajtót és rögtön nekem esett. Most nem lágyan és finoman csókolt, hanem vadul, mégis óvatosan. Keze lassan benyúlt a pólóm alá.
- Biztos, hogy most kéne? – kérdeztem, ő pedig egy pillanatra habozott.
- Nem lesz másik alkalom.
- Jó de… - szájával letapasztotta az enyémet.
- Még nem állsz készen rá. – fejezte be a mondatomat.
Válaszul lesütöttem a szemem. Niall elengedett és leült az ágyra. Láttam az arcán, hogy valamit mondani akar.
- Nekem már megvolt az első alkalom… 13 évesen. – mondta a semmibe nézve.
- Mi? De hát mindenkinek azt mondtad, hogy…
- Hogy házasság után… Igen, tudom. Túl korán kezdtem és akkor még túl fiatal voltam.
- Ezt nem hiszem el! – emeltem meg a hangom. – Nem azt, hogy megtetted, hanem hogy hazudtál nagyon sok embernek! És nekem is! Már megint…
- Mi az, hogy megint? – állt elém ugyanolyan hangnemmel. – Tudtommal már neked is megvolt! Louis-val ugyebár!
- Nem tudom, miről beszélsz. – füllentettem.
- Hiába tagadnod, hisz elmondta. Amikor kint voltunk a mólónál!
Pár másodpercig csak álltam, de nem szólaltam meg. Sarkon fordultam, kimentem, magam mögött becsukva az ajtót és berontottam Louis szobájába.
- A fenébe Louis – meglepetésemre helyette Zayn volt benn, aki szintén meglepetten tápászkodott fel az ágyról.
- Valami baj van?
- Hol van Louis? – kérdeztem mérgesen.
- Kiment a mosdóba, mindjárt visszajön. De mi bajod?
- Semmi. – vágtam rá, majd leültem az ágy szélére, Zayn pedig mellém.
- Tudod, hogy a barátod vagyok. – ölelt át.
Vettem egy mély levegőt és elmondtam mindent neki. A Louis-val való estét és azt, hogy Louis hazudott Niall-nek, ahogy Niall most nekem és mindenkinek. Természetesen amit a fiúk az újságoknak mondanak el, azokat mind tudják, hogy igazak-e, vagy csak füllentettek. Zayn egyetértett a haragommal. Figyelmesen végighallgatta a mondandómat. Ezért szeretem annyira őt. Olyan megértő és mindig lehet rá számítani mindenben.
Mielőtt válaszolhatott volna azokra, amiket mondtam, Louis jött be, én pedig rögtön rátámadtam.
- Hogy merted ezt mondani neki? – minden szó után püföltem a mellkasát, ő pedig próbálta megfogni a karom, hogy leálljak, s végül sikerült neki. Szorosan megfogta a csuklómat, én pedig csak hadonásztam.
- Nyugodj le! Mit mondtam, kinek?
- Niall-nek, hogy lefeküdtetek. – lépett mellénk Zayn.
- De hát ez igaz. – húzta mosolyra a száját Lou.
- Hagyd ezt abba, mert most legszívesebben letörölném azt a mosolyt a képedről! - mondtam.
- Ne durvulj be. Mi tényleg lefeküdtünk.
- Nem, nem igaz és ezt te is tudod! – mérgelődtem, összeszorítva fogaimat.
- Jó akkor nem. – engedett el és elfordultunk egymástól.
- Ugyan már! Komolyan úgy akartok holnap elválni egymástól, hogy haragban vagytok? – szólalt meg Zayn, majd megfogta Louis és az én kezemet. – Gyerünk! Béküljetek ki.
Összenéztem Louis-val, s kezet ráztunk. Ugyanazt gondoltuk mindketten. Zayn-nek igaza van. Ki tudja, mikor fogunk újra találkozni. Megöleltük egymást, majd elnevettük magunkat.
- Pontosan így gondoltam. – nevetett Zayn is.
Elköszöntem tőlük, majd átmentem az enyém és Niall szobájába. Niall az ágyon feküdt és telefonjával babrált. Biztos megint twitteren lóg. Lefeküdtem mellé, kivettem a kezéből a telefont, s megcsókoltam.
- Azt hittem haragszol. – nézett rám meglepetten.
- Hogy haragudhatnék rád, ha nemsokára már nem is láthatlak.
- Sajnálom, hogy hazudtam. – fordult felém.
- Én is sajnálom, hogy annyira kiakadtam.
Lágyan csókot váltottunk, majd Niall újra kezébe vette a telefonját.
- Mi újság twitteren? – feküdtem rá a vállára és figyeltem, mit csinál.
- Sok minden. A három trendből egy még fenn áll. Sokan írnak nekem rólad. Például, hogy milyen szép vagy és hogy nagyon összeillünk. Ezeket jó érzés olvasni, de a rosszallók szörnyen idegesítenek.
- Azért néha válaszolhatnál több rajongódnak is. – nevettem. – El sem tudnád képzelni, mennyire boldoggá tennéd őket.
- Mostantól igyekszem.
Felkaptam a telefonomat az éjjeliszekrényről és én is felmentem twitterre. Olyan semleges hangulatom lett, mert volt mindenféle üzenet. Niall látta, hogy sokan fenyegetőztek és ettől bedühödött.
- Mit csinálsz? – néztem rá a sajátjára. Ujjai gyorsan mozogtak a képernyő billentyűzetén és amikor publikálta, akkor mutatta felém.

„Köszönöm a jókívánságokat, de legyetek szívesek a rosszalló megjegyzésektől kímélni minket! Fogadjátok el a kapcsolatunkat, mert mi szeretjük egymást! Nekem írhattok ilyeneket, de őt hagyjátok és ne zaklassátok tovább! Tisztelet a kivételnek! Köszönöm! xx”

- Szeretlek Niall, de erre igazán nem volt szükség.
- De igen.
- Később már úgyse tudsz megvédeni ezektől.
- Ne aggódj, nem árthatnak neked.
Ki tudja miket gondolhatnak rólam. Nem akarom, hogy utáljanak, de attól még ugyanúgy szeretni fogom Niall-t.

„@NiallOfficial Pontosan! A mottónk: Örülj, ha boldogok vagyunk! :)” – írt választ Liam a másik szobából.

- Nocsak! Demi írt. – szólalt meg pár perc után Niall.
- Mit? – kaptam a telefonjára a tekintetem.

„@NiallOfficial teljesen igazad van! Légy szíves ne legyetek ellenségesek, hisz megérdemlik a boldogságot! És @Heni06 egy nagyszerű lány!”

Nagyon jól estek Demi szavai, hogy mellénk állt. Hihetetlen, mennyire megkedveltem, pedig régebben azt hittem, hogy Niall-t akarja megszerezni magának. Twitteren nagyon sokat beszéltünk, amióta bekövetett. Sőt több barát is elkezdett követni, mint például Ed, Andy, Josh és Olly. Ezen kívül még 800 ezer rajongó…
- Ez igazán kedves tőle. – mondtam, s visszaírtam neki.

„@NiallOfficial @ddlovato Kössz Demi! :) xx”

- Szóval akkor már jó barátok vagytok? – kérdezte Niall.
- Igen, azt hiszem.
Letettük a telefonokat, s egymáshoz bújtunk.
- Szeretlek. Mondtam már? – szólalt meg Niall.
- Igen sokszor. De ezt örökké is hallani szeretném.
- Mivel bizonyítsuk, hogy örökké együtt leszünk?
- Nem tudom.
- Hm… én talán igen. – azzal kiugrott az ágyból és kiment. Egy késsel tért vissza, s leült vissza az ágyra.
- Mire készülsz? – kérdeztem. Megfogta a csuklómat és egy gyors mozdulattal belevágott a tenyerembe, mire felnyögtem a fájdalomtól. Niall ugyanezt tette a sajátjával, majd összetapasztotta a kezünket.
- Vérszerződés, Horan? Ennél kíméletesebbet nem tudtál volna kitalálni? – nevettem a fájdalom ellenére.
- Ez a legbiztosabb. Ígérem, hogy örökké veled leszek!
- Ígérem, hogy örökké veled leszek! – ismételtem. Megszorította a kezem, a vérünk összekeveredve egymás karjáról folyt le.
- Niall ez fáj. – nyögtem, s erre elengedtük egymás kezét. Letisztítottuk, majd betekertük kötszerrel.
Ezek után gyorsan elaludtunk.
     A többiek észrevették a kezünket, s nem hagyták szó nélkül. (...)

13. Fejezet / 54. Rész: A szerelem varázsa

Hali! Bocs, hogy ilyen későn hoztam az új részt, de valahogy azt érzem, hogy már nem nagyon olvassátok... Komi alig érkezik és így nem tudom, hogy mi tetszik (vagy nem tetszik) a történetbe. Mindegy, jó olvasást! x

Mindent hallottam, amit beszéltek, de még nem akartam kinyitni a szemem, mert féltem a látványtól, hogy kórházban vagyok. Utoljára hétévesen voltam kórházban, amikor beütöttem a fejem és egy hétig benn kellett lennem a semmiért. Kész kínszenvedés volt.
Mindenki bent volt a szobába és beszélgettek egymással, James pedig szidta Niall-t és Louis-t. Nem sokkal később a doki jött be. Résnyire kinyitottam a szemem. Mindenki arrébb állt, kivéve Niall-t, aki a kezemet fogta. Amint belépett az orvos, rögtön lerohanták kérdésekkel.
- Kérem legyenek csendben. Nos, Henriettnek szerencsére nincs maradandó sérülése. – erre mindenki felsóhajtott. – A fejét csak beütötte egy kicsit, az egyik bordája megrepedt, valószínűleg a kövek miatt, amit meséltek, szóval hamar rendbe fog jönni. A bokájával sincs különösebb gond, de azt azért majd ne nagyon terhelje még. Majd elmondom neki is ezeket, amint felébred.
- Már nem kell. – mondtam csöndesen, s mindenki felém fordult. Odajöttek hozzám és megöleltek.
- Kérem, mit is mondtam az előbb? – tolta el őket az ágytól.
- Mikor mehetek el innen? – kérdeztem.
- A tesztek nem mutatnak semmi komolyat, de azért bent tartunk még 1-2 napig megfigyelésre.
Mindig csak a megfigyelés. Minek az?
- Mi? Nem, nem lehet! Mennünk kell koncertre! Holnap Darwin-ba kell utaznunk! Aztán meg Perth-be!
- Nyugalom. Ez esetben kérvénnyel elengedem. Hol a gondviselője?
- Én vagyok. – állt ki a tömegből James.
- Akkor jöjjön. – vezette ki az ajtón.
A fiúk kimentek, addig tudtam beszélgetni a két lánnyal, akik még mindig nagyon aggódtak, s alig tudtam lenyugtatni őket, hogy semmi bajom.
- El sem tudod képzelni, milyen őrültek háza volt, mikor még odakint várakoztunk a folyosón! – mondta Brigi a ruháimat pakolászva. – Niall összeroskadva ült a földön, Louis össze-vissza járkált, mi pedig azon görcsöltünk, vajon mit csinálnak veled odabent. Mindenki nagyon aggódott. Ráadásul Louis és Niall megint… - mielőtt befejezhette volna a mondatát Dalma a karjára csapott és megrázta a fejét összeszűkült szemekkel. – Áúú!
- Mi volt? Most már fejezd be, amit elkezdtél! – utasítottam.
- Szóval – kezdte Dalma. – Nagy volt a feszültség és hát… Louis és Niall újra összekaptak… de James rájuk ordított és szétszedte őket.
- Remek! – sóhajtottam. – Inkább most szeretnék egyedül lenni, ha nem baj.
      

Estére csak Niall maradt a kórházban, a többiek hazamentek. Alig bírtam elaludni. Végig a történtek jártak az eszembe.
Reggel Niall ébresztett fel. Az ágyam mellett ült, s az arcomat simogatta. Kinyitottam a szemem, s rámosolyogtam.
- Jó reggelt. – puszilt homlokon.
Először mosolygott, majd hirtelen elkomorodott, ami furcsa volt.
- Mi a baj?
- Ez az egész az ostoba vitatkozásunk miatt történt. Miattunk jutottál ide.
- Nem, dehogy! Baleset volt!
- Nem. Heni én nem akarom, hogy még egyszer bajod essen miattam és Louis miatt. A legbiztosabb az lenne, ha… - szünetet tartott. – ha ezt nem folytatnánk.
- Mi? – elmélete megijesztett. Teljesen kétségbe estem.
- Én csak nem akarom, hogy újra történjen veled valami miattunk…
- Mi? Ezt nem értem! Fel nem tudom fogni, miért mondod ezt! Mi van? El akarsz hagyni?
- Heni…
- Ne! Ezt nem teheted velem! Annyi minden nehézségen mentünk keresztül, amíg idáig jutottunk! Szeretlek! Nem hagyhatsz el! – már kiabáltam, közben pedig sírtam.
- Nyugalom. Semmi baj. Sajnálom, igazad van. – hajolt közelebb hozzám.
- Ilyet ne mondj nekem. – suttogtam. – Rendben?
- Szeretlek. – csókolt meg.
- Nem akarlak soha elveszíteni!
- Nem fogsz! Ígérem!
Szerencsére nem hallotta ki senki a kiabálásomat. Az orvos elengedett, James pedig eljött értünk a kórházba. Átöltöztem a saját ruhámba, majd Niall levitt a kocsiba, s átmentünk a szállásunkra. A többiek már összepakoltak, s el is indultunk a repülőtérre, onnan pedig Darwin-ba.
    Egész nap csak az ágyban feküdtem a többiek parancsára. Most volt először, hogy nem mentünk el a fiúk koncertjére, így csak én, Brigi és Dalma voltunk a hotelszobába. A lányok sokszor hoztak fel ételt és italt, ebédre pedig palacsintát csináltak, aminek a felét befaltuk, a másik felét meghagytuk a fiúknak. Egy pillanatra behunytam a szemem, de aludni nem bírtam. Odakint beszélgetések zaja ütötte meg a fülemet, majd egy ajtónyitódás.
- Csak nem aludtál? – puszilt arcon Niall, s lefeküdt mellém az ágyra.
- Nem. Milyen volt a koncert?
- Jó. De én nem énekeltem, csak gitároztam.
- Mi? – ültem fel. – Miért?
- Csak rád tudtam gondolni.
- De nincs semmi bajom!
- Szerencsére. Visszamegyek a többiekhez, addig pihenj.
- A fenéket! Várj, megyek én is. – álltam fel, s együtt kimentünk.
Mindenki üdvözölt, majd pár óra beszélgetés múlva, vittük a cuccunkat és elutaztunk Perth-be. Niall szinte mindig velem volt, s éreztem, hogy napról-napra, egyre jobban érzem magam.
     Ausztrália minden pontján szörnyű meleg volt. Perth-ben a szállásunk szintén a parton volt, így szabadidőnkben a tengerben úszkáltunk és bolondoztunk, például fogócska, homokba firkálás, röplabdázás, stb. Szerencsére teljesen rendbe jöttem, így újra csinálhattam mindent.
Alkonyatkor kint vacsoráztunk a tábortűz előtt. Louis-val mindent megbeszéltem a balesettel kapcsolatban és úgy láttam kezd visszatérni a jó kedve. Már nem akad ki, ha meglát engem Niall-el.
Mivel másnap már véget ér a turnénk, elrepülünk Londonba és onnan már csak mi megyünk tovább a lányokkal. Furcsa lesz újra látni a családomat, de már azt alig várom, hogy élőben találkozhassak velük és persze a nagymamámmal is, akit annyira szeretek. És persze a kutyámat és a lovainkat is hiányolom. Igen, vannak lovaink. Igazából egy farm szerűségen élünk, s ez kedvező hely az újságírók távoltartására, amikor hazaérek. Brigi és Dalma egy közös faluban laknak. Persze ugyanolyan közel van mindannyiunkhoz egy város, ahol mindig találkoztunk. Mindenesetre hiányozni fognak a fiúk, bárhol is legyünk…
Bevonultam a szobába és rávetettem magam az ágyra. Niall rögtön utánam jött, mivel ő volt a szobatársam. James már megengedte, hogy a fiúkkal tölthessük az utolsó éjszakát, de előtte mindenféle fölösleges dolgot mondott, hogy ’mi lesz, ha nem vigyázunk’. Mintha nem lennénk már elég érettek. Persze attól még szerettük James-t és tudjuk, hogy csak óvni akar minket.
- Nem megyünk ki sétálni a partra? A többiek is most jöttek be kintről. – mondta Niall.
- Persze, mehetünk. – ugrottam fel, hogy kimenjek az ajtón, de Niall becsapta előttem. Értetlenül ránéztem, erre ő nekitolt az ajtónak és lassan megcsókolt, kezét a két oldalam mellé téve, hogy véletlenül se szabaduljak el tőle. Forró csókjai a nyakamra vándoroltak, kezével pedig a pólómat húzta fel, de megállítottam.
- Most akkor nem úgy volt, hogy kimegyünk? – nevettem.
- Bocs, csak hirtelen nagyon… szóval jól nézel ki és… - mért végig.
- Aha értem én. Nem úgy mondtad az újságíróknak, hogy csak házasság után akarod?
- De. – nevetett, habár elég töprengő arcot vágott.
- Akkor ezt sajnos nem szegheted meg. – csókoltam meg.
- Nos akkor kénytelen leszel hozzám jönni! – ölelt meg szorosan, s a nyakamat puszilgatta.
Ezt most komolyan gondolta, vagy csak viccelt? Nem tudtam megkérdezni, mert kintről rohangálást és kiabálást hallottunk.
- Heni! Niall!
Niall elhúzott az ajtótól, ami utána kicsapódott és Harry jött be, Zayn pedig a nyomában. Harry kezében telefon volt és úgy ugrált, mint egy őrült, Zayn pedig csak nevetett.
- Mi van haver? – kérdezte Niall.
- Trendek vagytok! – nyögte Harry.
- Mutasd! – mondtuk, majd egyszerre kaptuk ki Harry kezéből a telefont.
„Niall’s Princess”
„We love Neni”
„Niall and Heni”
- De aranyosak! – mosolyogtam, s visszaadtam a telefont Harry-nek.
- Már most egy csomó kép van rólatok twitteren. – mondta Zayn.
- Jaj annyira örülök nektek! – ölelt meg mindkettőnket Harry.
- Niall vigyázz a húgomra, mert ha elveszíted, én kitekerem a nyakad! – mondta Zayn, majd elnevettük magunkat.
- Ja, amúgy Josh és Andy itt van és velünk fognak hazajönni. – jutott eszébe Harry-nek.
- Tényleg? – lepődtem meg.
Az első dolgom az volt, hogy átszaladtam Louis-hoz, akivel kitaláltuk, hogyan leckéztethetnénk meg őket, amiért a Sierra táborban megijesztettek minket éjszaka. Mivel Los Angeles-be nem tudtak eljönni, nem volt rá alkalom, hogy visszakapják. De most úgy megijesztettük őket Louis-val, hogy félholtan szaladtak ki a szobájukból. Én és Louis pedig a hasunkat fogtuk a nevetéstől.
- Édes a bosszú! – adtam pacsit Louis-nak.
- Legalább olyan jó ötlet volt, mint amiket én szoktam kitalálni! – ölelt meg Lou.
      Amikor már James megkérte, hogy aludjunk, Niall-el kisurrantunk a házból és a parton járkáltunk kézen fogva, a vízben sétálva mezítláb. Az éjszakai levegő nagyon kellemes volt, a szél néha ringatta a gyönyörű pálmafákat, a hullámokat pedig jó érzés volt hallgatni.
- Ugye már nem haragszotok Louis-val egymásra? – törtem meg a csöndet.
- Nem. Louis beletörődött, hogy együtt vagyunk. Mondjuk nem tehet mást. Nem hagyom, hogy bárki is elvegye a hercegnőmet! – ölelt magához.
- Huh ezt még meg kell szoknom. – öleltem át én is, s úgy sétáltunk tovább. Éreztem, hogy a kijelentésétől elvörösödöm.
- Micsodát?
- Hát te vagy nekem az első. Mármint akivel járok.
- Viszont nem velem volt az első csókod.
- Louis-val… Kicsit korai volt.
- Habár mi is próbálkoztunk már egy jó párszor, de soha nem jött össze. Úgy éreztem, kezdtem feladni. Úgy voltam vele, hogy vagy letámadlak gyorsan, vagy pedig későbbre hagyom az alkalmat és akkor romantikus lesz. - kacagott.
- A másodikat választom! – nevettem én is. - Nos, azért elég kínos volt Louis-val.
Niall arcát figyelve nem nagyon foglalkozott a dologgal. Csak maga elé bámult és mosolygott.
- Mi van? – löktem meg, mire elkezdtük lökdösni egymást, majd felkapott és belerohant a vízbe ruhástul.
- Te őrült! – úsztam oda hozzá és lenyomtam a víz alá.
Csak nevettünk, alig bírtuk abbahagyni. A hullámok mindig beterítettek minket, én pedig Niall-be kapaszkodtam, hogy ne süllyedjek el. Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam, míg ő a derekamat átkarolva magára ültetett. Mielőtt még folytattuk volna, egy újabb hullám megint ellepett minket.
- Jobb lenne, ha ezt kint folytatnánk. – javasolta.
- Jó ötlet. – mondtam, majd kibotladoztunk a vízből.
A házhoz visszaérve mozgolódásra lettünk figyelmesek. Rögtön megtorpantunk. A sötétbe nem láttunk szinte semmit.
- Tűnjünk el, mielőtt James rájön, hogy kiszöktünk. – súgta Niall.
Elvezetett a házhoz, de ekkor belebotlott valakibe. Én az ijedtségtől Niall háta mögé bújtam, szorosan megfogva karját.
Azt hiszem lebuktunk…