7. Fejezet / 31. Rész: Telefonlopás

Sokan kértétek, hogy legyen új rész. Az elmúlt időszakban eléggé megcsappant az olvasóink száma, ez észrevehető a kommenteknél és a látogatásoknál is. Átléptük igaz a 6000 látogatót és közelítünk a 7000 felé, de kommentek nélkül ez semmit sem jelent. Arra kérünk titeket, ha van olyan ismerősötök, akit érdekelnek az ilyen történetek, mutassátok meg neki. Twitteren is oszthatjátok az oldalt és követhetitek a profilunkat (link: lent). Jó olvasást! :)

- Mennyi az idő? – ásított Brigi.
Felálltam, odamentem a pulthoz, ahol a telefonokat tartottuk. Már nyúltam volna érte, de észrevettem, hogy egyikünké sincs ott.
- Öhm… Ugye nem hagytuk a másik buszba a telefonjainkat? – fordultam Brigihez és Dalmához. Gyorsan felkapták a fejüket.
- Az nem lehet! – pattant fel Brigi és elkezdte keresni.
- Nem! Tuti, hogy nem hagytuk ott! Láttam, amikor James behozta őket és letette oda. – mondta Dalma és rámutatott a pultra. A fiúk végig kuncogtak.
- Ez nem vicces! Inkább gyertek keresni ahelyett, hogy ott ülnétek! – fordultam hozzájuk.
- Ez az! – kezdte Brigi. – Álljatok fel segíteni, vagy kidobunk titeket a buszról és szaladhattok a másik után, ha tényleg ott hagytuk!
- Hű! Ez szép volt! – nevettem, s pacsiztunk, miközben most mi nevettünk rajtuk. Ők hirtelen ránk támadtak és elkezdtek csikizni minket.
- Hé! Mi folyik itt? – nevetett rajtunk Dalma.
Felnéztünk.
- Inkább segítsetek! – folytatta.
Szétszéledtünk a buszban. A fiúk elvonultak, de nem keresték, csak ültek és járkáltak. Na, ennyit a nagy segítségről! Mindenesetre sehol se találtuk a telefonokat. Amíg mi a szüleinkkel beszéltünk előtte, nem is figyeltünk arra, hogy a fiúk miben sántikáltak…

*Brigi szemszöge*

A keresgélés után, megkérdeztem Liam-et, hogy megtalálta-e a telefonomat. Ő azt mondta „nem”, és mosolyogva továbbállt. Kicsit furcsálltam is, de nem foglalkoztam vele. Megnéztem az ágyaknál, hátha otthagyhattam, s meglepetésemre Liam ágyán találtam rá. Leültem felnéztem twitterre és megnéztem az említéseket. Olyanokat írtak, hogy: „De aranyos ez tőle!”; „Nagyon szerencsés vagy, hogy ennyire szeret”; „Gratulálok nektek” és még sok hasonló. Kíváncsi lettem, mire írták ezeket, ugyanis én semmit nem írtam ki már régóta. Azt hiszem akkor írtam utoljára, amikor megérkeztünk Londonba. Különben sose nézem a twittert. Heni és Louis szoktak sokat irkálni, sőt ők gyakran azt csinálják, hogy fél méterről üzennek egymásnak twitteren. Rámentem az adatlapomra és az utolsó bejegyzése ez volt: „Semminek nincs értelme, ha nem tudjuk átölelni egymást. Szívem lágyan összedobban, szeretlek téged napról napra jobban. – Köszönöm ezt a verset életem szerelmének: @Real_Liam_Payne!”
Most már rájöttem mindenre… A fiúk titokban elvették a telefonjainkat! Liam-nek nem volt ideje visszacsempészni és véletlenül az ágyán felejtette! Odaszaladtam Liam-hez, aki a kanapén ült, majd szó nélkül az ölébe ugrottam és megcsókoltam. Ő viszonozta, s elkezdett mosolyogni. Megkértem, hogy csináljunk egy olyan képet, amin egy puszit ad az arcomra. Ő egyből fogta a telefonját, lefotózott minket és kitette a képet twitterre ezzel az aláírással: „Életem szerelmével, @Brigi_Nagy-al együtt. Köszönöm, hogy vagy nekem!” Ettől nagyon elérzékenyültem. Én is kiraktam ugyanezt a képet így: „Köszönöm ’életem szerelmének’, hogy ellopta a telefonom és kiírta ezt a csodálatos verset! Szeretlek @Real_Liam_Payne!” A képet mind a ketten beállítottuk profilképnek. Azon gondolkodtam, vajon Dalmának és Heninek miket írhattak ki és ki volt az... 

*Dalma szemszöge*

A sikertelen keresés után kimentem a pulthoz, hogy igyak egy limonádét. Harry épp akkor jött kifelé és szó nélkül a kezembe nyomta a telefonomat. Pont, amit kerestem! Fogalmam sem volt, mit keres nála, de nem tudtam tőle megkérdezni, mert besietett a mosdóba. Gondoltam, majd megkérdezem, miután kijött. Addig is felléptem a twitterre és furcsa említéseket találtam: „Nem szólunk egy szót se!”; „Örülök nektek, sok boldogságot!”; „De aranyos!”. Átnéztem az adatlapomra és ezt a bejegyzést találtam: „Shh! Ne mondjátok el @Dalma_Csato-nak!” – ezt Harry írta ki. Utána egy bejegyzés tőlem: „@Harry_Styles olyan csodálatos, annyira szeretem!”
Fogalmam sem volt, hogy kerültek ide, hiszen már rég nem voltam fenn twitteren… Hacsak… Ebben a pillanatban Harry kilépett a mosdóból. Kérdőn néztem rá. Hát persze, hogy ő volt! Csak nevetett, mert tudta, hogy rájöttem, mit csinált. A végén már nekem is mosolyra húzódott a szám. Mondtam neki, hogy nagyon idióta húzás volt, de persze nem haragudtam rá. Megcsókoltuk egymást, majd lepihentünk a kanapéra. Heni még eközben is járkált körbe-körbe.

Miután a lányok már leültek a kanapéra, az ágyak felé vettem az irányt, hátha ott hagytam valahol a mobilom. Ahogy odaértem, megláttam Louis-t a felső szinti ágyamon.
- Ezt keresed? – kérdezte és a telefonomat lóbálta a levegőbe.
- Hé! Add vissza! Mit keres az egyáltalán nálad? – kérdeztem, s elkezdtem felfelé mászni a létrán, hogy elvegyem tőle. Louis leugrott a másik oldalon és elkezdett futni. Balszerencséjére Harry épp az útjában állt, s Louis nekiment Harry-nek, akit majdnem fellökött, így sikerült beérnem. Kikaptam a kezéből a telefonom.
- Remélem nem rontottad el. – mondtam, majd otthagytam.
Visszamentem az ágyamhoz. Gondoltam felnézek twitterre, hogy milyen üzeneteket kaptam. Az adatlapom jött be először, furcsamód, és egy 15 perce frissített bejegyzés, amiben ez állt: „@Louis_Tomlinson a legjobb mindenben és én egy különc vagyok a másik két lány közül.” Alatta a fanok írásai: „Milyen cuki!”. Utána rögtön egy bejegyzés Louis-tól: „@Lheni06 Köszönöm szépen, örülök, hogy így gondolod! :D És igen, tényleg egy különc vagy…legalábbis nekem. ;)” Lemásztam az ágyamról, bementem a konyhába, ahol Louis épp ivott. Odalopóztam a háta mögé, felkiáltotta, hátba csaptam, ő pedig kiköpte, ami a szájában volt.
- Louis! Hogy merted? – nevettem rajta.
- Szóval észrevetted. – nevetett ő is.
- Nem volt nehéz. – feleltem gúnyosan.
- De most miért? Nem tetszett?
- De. És most nézd meg mit írtam erre. – mutattam felé a telefonom. Ő elkezdte hangosan felolvasni.
- @Louis_Tomlinson Igen, hát persze. Főleg a hülyéskedésben vagy jó! És gratulálok, hogy sikerült ellopnod a telefonom anélkül, hogy észrevettem volna. Eddig még csak egy embernek sikerült rajtad kívül. – a végét elnevette, aztán megölelt. Micsoda idióta! A többiek is mosolyogtak, mi pedig leültünk hozzájuk.
- Szóval mindannyiunkat megvicceltetek! – néztem körbe a fiúkon.
- Tolvajok! – nevetett Brigi.
Dalma odafordult Harry-hez.
- Can I call you a thief?
- Yes, you can call me a thief. – mosolygott Harry és megcsókolta Dalmát.


(Írta: heni06 és Brigic11)