9. Fejezet / 36. Rész: A fiúk fellépése

Sziasztok! Több mint 11,000 látogatónk van, amibe még gondolni se mertünk, s nagyon köszönjük a rendszeres olvasókat is, ezért meghoztuk az új részt. Amíg nem érkezik meg a következő, figyeljétek az "Infók" menüt, ami folyamatosan frissül!

Az ébresztőóra harmadik jelzésére keltünk csak fel. Elég késésben voltunk, egyik kezünkben a ruháinkat pakoltuk el, a másikban, vagy a reggelit, amit a fiúk nyomtak a kezünkbe sietés közben, vagy pedig a telefonjainkat, mert épp hívtak minket a koncerttel kapcsolatban. A fiúk élvezték, hogy össze-vissza rohangálunk, mint a mérgezett egerek. Lementünk az autóhoz, beszálltunk, s elindultunk a koncert helyszínére. Ahogy odaértünk döbbenten tapasztaltuk, hogy mennyi rajongó áll az aréna előtt. A nagy sikítások közepette, őrök vezetésével, sikerült bejutnunk. Elvezettek minket a várakozóhoz, aztán pedig be a sminkeshez és végül a jelmezeshez. A fiúk most se tudták levenni rólunk a szemeiket, amitől csak én jöttem zavarba, ugyanis Brigi és Dalma puszival meg csókkal fogadják a bókokat, én viszont csak mosolyogni tudtam, ahogy Niall és Louis végigbámult. Mi addig nem léphettünk színpadra, amíg nem szólítottak, így az egész koncertet a várakozó nagy LCD tévéjéről tudtuk csak nézni, amitől egy kicsit ki voltunk akadva.
- Mi az a rendszer, hogy a fiúmat nem nézhetem élőben? – bosszankodott Brigi és elnyomott még néhány káromkodást.
- Nem tudom, de annyira imádom, amikor majd kiesik a fiúknak a szemük, annyira csodálkoznak. – nevetett Dalma.
- Hízelgő! – húzta fel a szemöldökét mosolyogva Brigi.
- Igaz, Heni?
- Hm? – fordultam hozzá, mert közben a kamerabeállásokat figyeltem a televízió képernyőjén, s a fiúk épp a színpadra léptek.
- Semmi. – nézett össze Dalma és Brigi nevetve.
Innentől kezdve egy teljes óráig a koncertet figyeltük, s közben mindent kommentáltunk, amit csak észrevettünk. Amikor itt volt az ideje a szünetre, akkor léptünk mi a színpadra. Mindenféle zűr nélkül elénekeltünk a dalunkat, amit tapsvihar követett. A fiúk beszaladtak a színpadra és megöleltek minket. Nagyon aranyosak voltak, s mit sem törődve a rajongók féltékenységével, simán megpusziltak minket. Gyorsan lejöttünk, még mielőtt el kezdtek volna nekünk énekelni, ami vicces látvány volt, hogy a színpad végéig üldöztek minket. Pontosan 12-kor lett vége az utolsó dalnak, ami a „Moments” volt. James elmondta nekünk, hogy amint a fiúk elkészülődnek, már megyünk is a következő helyszínre: Chicago-ba. Mivel a cuccainkat reggel egybekészítettük, a sofőr visszament értük és elhozta őket. Odakinnt adtunk néhány embernek autogrammot, lefotóztattuk magunkat, majd elindultunk. Az idő már majdnem egy órát mutatott, az ablakon betűző nap miatt nagyon meleg lett az autóban, így minden ablakot le kellett húznunk. Harry a melegtől elég rosszul érezte magát.
- James, mennyi idő, amire Chicago-ba érünk? – sürgette Dalma, Harry homlokát simogatva, ami tiszta izzadság volt, s ráhelyezett egy hideg vizes üveget a hűtőtáskából.
- 14 óra. – jelentette ki.
- Mennyi?! – kiáltottuk fel mindannyian.
- Haha! Ezt fel kellett volna venni magnóra! – nevetett James. – Ne aggódjatok, most megyünk a lakóbuszhoz, amit kibéreltem. Ott legalább tudtok aludni. – ettől sokkal jobban megkönnyebbültünk.
- Hallod ezt Harry? – fordult hozzá Louis. – Még ne dobd ki a taccsot!
- Majd a fejedre! – nyögte ki Harry alig hallhatóan.
Amikor megállt a kocsi, kikecmeregtünk, majd megálltunk a lakóbusz előtt és végigmértük. Ugyanaz volt a márkája, mint a Londoninak, csak szürke volt.
- Menjetek be! Tettünk be ebédet, majd mi felpakoljuk a bőröndöket. – utasította James.
Belül is teljesen ugyanolyan volt, mint az előző: pult, asztal, kanapék, emeletes ágyak. Egyszóval tökéletes. Szétosztottuk a pulton levő papír ételes dobozokat. Egy nagy adag rátott húst kaptunk sültkrumplival, sőt már az előre elkészített hamburgereket is bekészítették a kis hűtőbe, amit Niall vett észre, miután befaltuk az ebédet. Niall épp ki akarta venni, én pedig hirtelen ott termettem, becsaptam a hűtő ajtaját és elé támaszkodtam, hogy Niall ne tudja kinyitni.
- Hé! – nézett rám. Arcunk csak pár centire volt egymástól.
- Ugye nem hiszed, hogy hagyom, hogy máris egyél! – álltam a tekintetét.
A többiek kuncogtak.
- Hogy akarod megakadályozni? – mosolygott szemöldök felhúzva.
- Úgy, hogy nem megyek el innen!
- Fel tudlak emelni…
- Próbáld csak! – szűkült össze a szemem, Niall pedig kacéran elmosolyodott, majd felkapott, odaszaladt az ágyához, miközben kapálóztam és kiabáltam a kezei között. Rádobott az ágyra, majd a takarót a fejemre húzta. Gyorsan kiugrottam, elsuhantam mellette, aki csodálkozva nézett rám.
- Ez így nem fair! – húzta el a száját. – Túl gyors vagy!
- Miért? Vannak itt szabályok? – nevettem.
Niall is elkezdett nevetni, s úgy alkudtunk, hogy abbahagyjuk a harcot. A következő órákat, James javaslatára, filmezéssel töltöttük. A sok lemez közül alig bírtunk olyat választani, ami elnyerte volna mindenki tetszését, így a „Másnaposok” két része mellett döntöttünk. Amire vége lett, már 6 óra volt. Eldöntöttük, hogy megesszük a hamburgereket, Niall örömére. Közben a televízióban néztük a híreket. Amikor megemlítették a koncertet, bejátszottak részleteket. Harry izgatottan felpattant, leejtve vele a földre a műanyag tányérját. Megpróbáltunk csöndesen kuncogni, ugyanis James külön megkérte, hogy legyünk csendben, mert a sofőr alszik. Majd akkor kell felkenie, amikor már James álmos lesz a vezetéshez, és akkor váltaniuk kell. Utána már szétszéledtünk, mindenki azt csinált, amit akart külön. Én felmásztam a fenti ágyamra, onnan néztem, mivel foglalják el magukat a többiek. Liam beindította a Toy Story-t és Brigivel összebújva nézték. Harry és Dalma először twitcamoztak, s körbemutatták, hogy ki, hol, mit csinál. Aztán persze jöttek a kérések és a twittek mindenkinek, amikre már Harry-ék nem győztek visszaírni. Niall is segített nekik, az üzeneteket mindig hangosan olvasta fel, hogy mindenki hallja. Zayn és Louis az asztalnál valami kártyajátékkal játszottak. Amikor elkezdtem unatkozni, felmentem twitterre a telefonomról és elolvastam az eseményeket. Volt nagyon sok vicces bejegyzés, amikor pedig elkeztem nevetni rajtuk, mindenki engem nézett, mert nem tudták, min nevetek annyira. A végén már Niall besokallt, felugrott az ágyamra, kivette a kezemből a telefont, elolvasta, majd ő is elkezdett nevetni. Este 9-kor már kezdtünk álmosodni. Őszintén szólva, hírtelen jött ránk az álom, mindegy, hol voltunk. Liam és Brigi egymáson aludtak el a kanapén, Louis és Zayn még időben beledőltek az ágyba, Niall a falnak dőlve aludt, én pedig az ölébe hatottam a fejem és elaludtam. Épp vége lett a Toy Story-nak, majd megállt a busz. James hátrajött és kikapcsolta a tévét, majd leült az elülső ülésre aludni. Harry aludt el utoljára, előtte felvette Dalmát, befektette az ágyba, aztán ő is lefeküdt.

Valami nem hagyott aludni. Valami furcsa érzés, mintha valakit nagyon közel éreznék magamhoz...

(Írta: heni06)