11. Fejezet / 47. Rész: A tábor szelleme

Hali! Itt az új rész. Ez nem lett olyan hosszú, szóval bocsi. Köszönöm a 36 rendszeres olvasót és a 24,000 megtekintést! Jó olvasást xx

Az eső már elállt, de a szele még megmaradt. Takarókkal betekerve ültünk, s forró teát ittunk. Nagyon jó érzés volt, hogy összebújva ültem Niall-el, amit még eddig sose csináltunk. Hallottam, ahogy szuszog, ahogy a szíve dobog. Láttam, ahogy gyönyörű kék szemével engem figyel, s éreztem csodálatos illatát. Belefúrtam arcomat a vállába, hogy jobban érezzem őt.
- Alszol? – simította végig arcomat.
- Nem. – emeltem fel a fejem és a többiek felé fordultam.
A fáradtságtól nem voltunk olyan aktívak. Csöndben dúdoltunk dalokat, s közben a tűz körül melegedtünk.
Hamar eldöntöttük, hogy elmegyünk lefeküdni. Elpakoltunk mindent, a tüzet pedig eloltottuk.
- Jó éjt. – nyomtam egy puszit Niall arcára.
- Szép álmokat. – mosolygott, majd bement a házba.
- Jó éjszakát kislányom! – kócolta össze a hajamat Louis, ahogy elment mellettem.
- Mit mondtál?!
- Úgy értem, jó éjszakát, nagylány! És vigyázz a kopogó szellemre, vagy mire. – nevetett, majd követte Niall-t a házba.
- Haha, nagyon vicces! – szóltam utána.
Brigi és Dalma szó szerint bevonszoltak a házunkba, majd bezárták az ajtót.
- Mi volt ez? – kérdezték kórusban, s leültünk az ágyainkra.
- Mi 'ez'?
- Hát te meg Niall! – mondta Brigi izgatottan.
- Csókolóztatok, most meg össze voltatok bújva, aztán pedig jó éjt puszi… - hadarta Dalma.
- Hé na megállj! Mi nem csókolóztunk!
- Mi? – kérdezték egyszerre.
- Az időzítésetek, ami akkor is másodperc pontosságú volt, nektek köszönhetően semmi se történt.
- Ó. – vágtak szomorú képet.
- De nem hibáztatlak titeket! – mosolyogtam.
- Szereted? – kérdezte Brigi.
- De még mennyire!
Brigi és Dalma elkezdtek ugrálni és sikoltozni örömükben, én pedig csak nevettem rajtuk.
- Na alvás!

Amikor már elcsöndesedtek a lányok, ijesztő csöndbe burkolózott az egész hely. A telefonjaikkal villogtak sokáig. Valószínűleg twitterezhettek. Én viszont csak Niall-re tudtam gondolni. Nem tudtam elfelejteni gyönyörű szemeit, ahogy csak pár centire voltak az enyémtől és puha ajkait, amik épphogy csak érintették az enyémeimet. Viszont ott van Louis is… Megbántanám, ha összejönnék Niall-el. Szörnyű ez a bizonytalanság…
Épp aludni próbáltam, de ekkor kopogást hallottunk.
- Ne már! – nézett fel a telefonjáról Brigi.
- Nem én voltam! – mondtuk kórusban Dalmával.
Még egy kopogás…
- Ez… ez nem vicces! – állt fel Brigi és leült az ágyamra.
- Brigi, ne mássz rám! – ültem fel.
Dalma leugrott az ágyáról és ő is csatlakozott.
- Öhm… Mit is mondott Louis a kopogós izéről?
Újabb kopogás…
- Mi van, ha… - vetette fel Brigi.
- Ugyan már! Fogadok, hogy Louis szórakozik! – forgattam a szemem, de éreztem egy kicsi félelmet.
Megint kopogtak, de ekkor már az ajtón és az már dörömbölés volt. Mindannyian felsikoltottunk, ahogy az ajtó kinyílt…
Csak bámultunk a kinti sötétségbe, de nem volt ott senki, se semmi. Felálltam és lassan kinéztem az ajtón. A fiúk házában még égett a lámpa. Vagyis akkor kapcsolták le, amikor pont kinéztünk.
- Tudtam!
- Ezt még visszakapják! – mondta Dalma.
- Igen. És tudom is, hogyan!

*Louis szemszöge*

- Legyetek szívesek aludni! Köszönöm szépen! – dörmögte Niall a párnájába.
- Louis kapcsold le a lámpát! – utasított Liam.
- Niall, találtam chipset! – szólt Harry a táskájában kutatva.
- Hol? Hol? – ugrott ki az ágyából Niall.
- BULI! – kiáltottam, s felvettem a magnó hangerejét, amitől én is megrezzentem.
- Basszus, Louis! Kapcsold ki azonnal! – mérgelődött Zayn.
- Liam, megvolt a napi háromszori fogmosás? – kérdezte Harry.
- Uh, nem. – mondta, majd leugrott az ágyról és bement a fürdőbe.
- Liam! Behoznád kérlek az én fogkefémet is? – kiáltotta Niall.
- Minek az?
- Nem is tudom, mire való egy fogkefe… Amúgy a szememet akarom megmosni vele. Rendben kell tartanom, mert a lányok úgy odava... - mielőtt befejezhette volna nyálas dumáját, az arcába vágtam a párnámat.

- Hé te ökör! - dobta vissza nekem.

- Srácok! - szólt ránk Liam. - Niall inkább gyere érte!
- Nem, túl sok chipset ettem!
- Ja, és túl lusta vagy! Nem kéne annyit enned! – mondta, majd odadobta Niall-hez, amit kért.
- Louis! Hagyd már a hajam! – szólt rám Harry.
- Ha nem fogjátok be, mindenkinek beragasztom a száját és odakötözöm az ágyhoz! – mondta Zayn.
Lekapcsoltunk mindent, majd lefeküdtünk és nagy nehezen csöndbe lettünk.
Néhány perc múlva a ház három oldaláról erős dörömbölés érkezett, amitől mindannyian megijedtünk és felnyögtünk.
- Itt egy szellem! – mondtam poénkodva.
Kinyitottam az ajtót és megláttuk a három lányt. Összetett karokkal néztek vissza ránk.
- Megmondanátok, mégis mit csináltok? – kérdeztem.
- Hát azt, amit ti! – mondta Heni. – Visszakaptátok!
- Micsodát?
- Tudjuk, hogy ti dörömböltetek be hozzánk!
- És ebben miért vagy olyan biztos?
- Mert neked van ilyen pihent agyad!
- Lányok! – jött az ajtóhoz Liam. – Tényleg nem mi voltunk! Szívesen beszámolnék, mit csináltunk az utóbbi 10 percben, de mind az öten idebent voltunk. Mindenki látott mindenkit.

*

 - Szóval akkor… - értetlenkedtem.
- Nem, nem mi voltunk! – mondta Louis.
- De akkor ki?
- Fogalmam nincs. – válaszolta Liam.
Az összes fiú az ágyból figyelt, majd mikor Dalma és Brigi visszamentek a házhoz, visszafeküdtek, kivéve Niall-t, aki Louis-t és engem nézett.
- Louis, gyere. – szólt Liam.
- Bocs, Lou. – mondtam fejleszegve.
- Mindegy. – azzal becsukta előttem az ajtót.
A fenébe is! Nem kellett volna őt gyanúsítanom!
Nem tudtuk, ki volt a merénylő, de nem is érdekelt igazából minket, mert rögtön elaludtunk, ahogy visszaértünk a saját helyünkre.
Holnap biztosan kiderítjük, ki volt az, ha nem a fiúk…