11. Fejezet / 46. Rész: Tavaszi ösvényen

Sziasztok! Köszönöm a közel 23,000 megtekintést! Az oldalon csináltam egy 'Chat' alkalmazást, oda írhattok bármit. A történettel kapcsolatban, úgy döntöttem visszatérek az előző 'szálakhoz', de szerintem szükség volt egy kis csavar az előző részhez ;) Közeleg az úgymond 'nagy nap', amikor le fogom zárni az egyik szavazást, de az nem most lesz. Jó olvasást. x


- Micsoda? – néztem rá értetlenül. Hiszen ő a legjobb barátom. Mégis hogy értette ezt?
A reakciómra megrázta a fejét, s beleharapott alsó ajkába.
- Úgy értem...
- Hogy?

- Te meg én... - lassan válaszolt, szavai előtt mindig elgondolkodott. - Nagyon szeretlek.  Tudom benned nem csalódnék. És talán ha több lehetne köztünk...
- Zayn nem lehet. Te is emlékszel arra, amit nem rég mondtam. Ott van nekem Louis és Niall.
- Igazad van. Bocsáss meg. Akkor, barátok? - kérdezte halkan, mintha csak magának tette volna fel a kérdést.
- Barátok persze! Szeretlek te bolond! – kócoltam össze a haját, s megint megölelt.
Brigi és Dalma kijöttek a házból és csodálkozva néztek ránk.
- Itt meg mi folyik? – kérdezte Dalma.
- Öhm... Zayn-t dobta a barátnője. – zártam rövidre, hogy ne kérdezgessék.
Ezek után megpróbálták vigasztalni, de semmivel nem hozták jobb kedvre. Erre szokták mondani, hogy az idő a legjobb gyógymód.
Betuszkoltam a lányokat a házba, jó éjszakát kívántunk, s itt volt az alvás ideje…

Reggel arra ébredtem, hogy az ajtón kopogtatnak. Kinyitottam, s Niall üdvözölt.
- Jó reggelt! Csak szólni akartunk, hogy keljetek. 10 óra van.
- Már fent vagyunk. – mondtam álmosan.
- Aha. – nézte össze-vissza álló hajamat. - Csináltunk reggelit, majd gyertek ki.
- Oké. – azzal becsuktam az ajtót.
A reggelit kint ettük meg, s a programot terveztük.
- Mit csináljunk itt először? – vetette fel a kérdést Harry.
- Hát mivel hideg van ahhoz, hogy fürödjünk, így mást kell kitalálni. – mondta Liam.
Időközben James is megjelent.
- Miután ettetek, ideje körül nézni az erdőben. – mondta nagy vigyorral.
- Mit kell azon nézni? – kérdezte Brigi.
- Ugyan már! Nem árthat neked semmi napközben! – mondtam.
- Bizony! – helyeselt Louis. – Csak este!
- Az nem volt vicces! Már azt is utálom, amikor valami motoszkál! – vágott savanyú képet Brigi.
Louis és én összenéztünk, s egy gonosz vigyor suhant át az arcunkon. Ilyenkor mindig tudtuk, mire gondolunk. Gyorsan összeszedtük magunkat, s belevetettük magunkat a fák közé.
James ment elöl, én és Louis leghátul, s végig azzal szórakoztunk, hogy köveket dobáltunk mindenfele, amik nagy csörömpöléssel értek földet, Brigi pedig minden hangnál megrezzent. Alig bírtuk nevetés nélkül.
- Na jó! Ez nem vicces! – pördült meg Brigi.
- Nem is mi voltunk! – tiltakozott Louis, s egymásra mosolyogtunk.
- Aha persze. – azzal hátat fordított.
Louis hirtelen megfogta mindkét vállát és elkiabálta magát.
- VIGYÁZZ MEDVE!
Erre Brigi sikoltozva nekiiramodott, de Liam elkapta és szorosan átölelte.
- Basszus Louis! – nyögdécselt, a többiek pedig levegőt se kaptak a nevetéstől.
- Louis, Brigit nem szabad ijesztgetni. – kuncogtam. – Te is megijedtél volna.
- Na persze biztos!
Tettünk néhány lépést, majd megfogtam Louis karját és most én kiáltottam el magam.
- Louis, vigyázz!
- Miva…
Majd egy hirtelen mozdulattal oldalra ugrott, rálépve lábamra, feldöntve engem.
- Ó ne haragudj! Most tényleg megijesztettél.
- Na látod! – ült ki mosoly az arcomra. – Most viszont azt ajánlom, menekülj előlem!
Louis sikoltozva rohanni kezdett, mint egy óvodás én pedig utána iramodtam. Nem jutott el sokáig, mert Harry lefogta hátulról, s addigra odaértem elé.
- Na, Harry, mit csináljunk vele?
- Srácok! – fordult vissza James. – Viselkedjetek! Harry engedd el Lou-t!
Harry engedelmeskedett, majd csöndben követtük James-t. Louis megfogta a karom és közelebb hajolt hozzám.
- Ezt még visszakapod! – suttogta.
- Tényleg? Ajjaj nagyon félek! De nem úgy volt, hogy kvittek vagyunk?
- De igen… Csak szeretek veled harcolni. – kacsintott.
- Akkor jó, mert én is! – nevettem.
Még legalább tíz percet egy ösvényen jártunk, amit a fák betakartak, de a napfény teljesen bevilágított mindent annak ellenére.
Furcsa! Az imént még teljesen felhős volt az ég.
Visszaértve a házakhoz James programját hallgattuk.
- Nos, három dolgot tudtok csinálni: foci, futni a futópályán és kosár. Döntsetek, ki hova megy.
- Foci! – kiáltotta Niall.

- Csatlakozom! – álltam mellé.
Brigi és Liam, mivel szeretnek futni, így a jogging pálya felé mentek, Harry és Dalma a kosárpálya felé vették az irányt. Mivel Louis és Zayn nem akartak sehova menni, így James-el maradtak.

*Dalma szemszöge*

 - Na jó! Kész! Feladom! – mondtam lehajolva, térdemre támaszkodva.
- Még csak most kezdtük el nemrég. – jött felém Harry.
- Potosabban egy órája!
- Kérlek! – nézett mélyen a szemembe, hátha meggondolom magam a tekintetétől.
- Nem! Különben is, esni fog!
- Dehogy fog!
Ahogy ezt Harry kimondta, egy dörgést hallottunk, majd sűrűn esni kezdett az eső, mint egy dzsungelben.
- Ne, a hajamat ne! – kiáltott fel Harry, s megpróbálta takarni magát a kezével.
- Jaj szegény hajad! – cukkoltam.
Először durcás arccal nézett, majd megcsókolt.
- Mondtam már, hogy szeretek esőben csókolózni?
- Van róla információm.
Addig csókolt, míg levegő nélkül bírtuk. Utána kiáltást hallottunk és megláttuk Liam-et és Brigit. Sajnáltam, hogy megjelentek, ugyanis szuper volt az esőn lenni Harry-vel.

*Brigi szemszöge*

Még a futópályát is fák vették körül. Rövidnadrágban és ujjatlan pólóban eléggé fáztam, de amikor már azon versengtem Liam-el, hogy ki nyerjen, átadtam magam az élvezetes szellőnek.
Mivel eléggé rossz állóképességem van néha, le kellett ülnöm egy padra, mert forgott velem a világ.
- Tessék, igyál. – adott a kezembe egy üveg vizet. – Már jobb?
- Igen, mehetünk.
Felálltunk, s kimentünk a pályáról. Időközben az eső elkezdett szakadni. A kosárpályánál láttuk Harry-t és Dalmát, habár nem kosaraztak…
- Hé galambok! Nem baj, hogy esik? – kiáltotta nekik Liam.
- Kicsit se! – kiabált vissza Harry, majd nevetve felénk indultak.
- Keressük meg a focipályát. – vetettem fel.
- Ja, félbe kell szakítanunk Heni és Niall focicsatáját – nevetett Dalma.
- Azt már a vihar megtette. – mondta Liam.
Na igen, azt hittük, tényleg igazi focit fogunk látni, de csöppet sem azt csinálták… Csak nem…?! Nem tudtam kivenni a sűrű esőcseppektől, de hogy nem fociztak, az biztos!

A focipálya nem volt olyan nagy, de kettőnknek elég volt. Niall hihetetlenül jól mozgott, szinte siklott körülöttem a labdával és lehetetlen volt elvenni tőle. Egy óra után nagy vihar lett. A szakadó esőtől alig láttunk, így sok volt az ütközés.
- Csak szólok, hogy 0-5 a javamra! – kiáltotta a pálya másik végéből.
- Gyere és mutasd meg mennyire vagy jó! – szóltam vissza.
Egyszerre indultunk rohanva a labda felé. Niall hamarabb odaért, de mielőtt még belerúghatott volna, megcsúszott a vizes füvön, én pedig nem bírtam lassítani, s felbuktam a lábaiban. Alig bírtuk abbahagyni a nevetést, csak ültünk a földön, csurom vizesen.
Niall felállt, majd engem is felhúzott, de a karomat nem engedte el. Nem bírtam levenni tekintetemet gyönyörű kék szemeiről. Behunytam szemeimet, vártam, hogy történjen valami. Beletúrtam vizes hajába, s éreztem, ahogy nedves ajkaink már összeérnek, de ekkor…
- HENI! – megfordultam, s megláttam a többieket a focipálya kapujához szaladni.
Csöndben visszakullogtunk hozzájuk.

Egy valamit éreztem, ami leírhatatlan volt… Egy dologban biztos voltam… Hogy szeretem őt… Visszavonhatatlanul belé szerettem…