2. Fejezet / 5. Rész: Őrültek az erdőben

Nagyon szépen köszönjük a visszajelzéseiteket! Boldogok vagyunk, hogy tudjuk, hogy olvassátok és elnyerte a tetszéseteket. :) Mivel kaptunk kommenteket és nemsokára átlépjük a 400 megtekintést, így gondoltuk, hogy hozzuk is az új részt. Na, de nem húzom tovább az időt. Kellemes olvasást! :)

Eközben Brigi és Liam már a hegyek alatti erdőben jártak. Odabent még sötétebb volt, mint a tónál, s csak a hold fénye világította meg az ösvényt.
- Nem tudom, miért jöttünk be az erdőbe! Kint is találhattunk volna még fát! – panaszkodott Brigi, aki ki nem állhatja az erdőt.
- Pont azért jöttünk be, mert kint nem volt elég. – magyarázta Liam.
- Hallod nem látok semmit. Én így fel fogok bukni valamiben.
- Majd akkor elkaplak, hogy ne üsd meg magad. – mondta Liam és átkarolta Brigi vállát.
Pár méter után felfigyeltek valami motoszkálásra az erdő sűrűjében. Most egy reccsenés…
- Ez mi volt? – torpant meg Brigi és ijedtébe belemarkolt Liam ingjének ujjába.
- Nyugi! Nincs ott semmi. – nézett körül Liam.
Tettek megint egy pár lépést, újra megreccsent valami. Briginek ennyi elég volt. Ledobta a fadarabokat és teljesen földbe gyökerezett a lába. Rémülten nézett Liam-re.
- Hé, nyugi itt vagyok! – letette ő is az összegyűjtött tűzifát, majd átkarolta Brigit nyugtatásképp.
- Bocsi, de nagyon félek. – vallotta be. Liam elengedte.
- Hát akkor miért akartál elkísérni?
- Csak úgy… nem tudom.
Liam felsóhajtott, újra magához vonta, majd megpuszilta a homlokát. Még szerencse, hogy nem látta annyira Brigi arcát, mert teljesen elpirult.
Amíg Brigiék itt voltak, addig én és Louis… Hol is voltunk? Hát a közelben… Közelebb, mint Brigiék hitték…
Hirtelen kiugrottunk a legközelebbi bokor mögül, hangosan ordítva, mint egy veszett medve, aminek hosszúra nőtt farkát becsípte egy egérfogó. Brigi és Liam nagyot hátráltak, közbe sikítottak, majd felbuktak a földre dobott ágakba.
A szokásos kitörő röhögés előjött újra, pacsit adtam Louis-nak, majd nevetve Brigiék felé fordultunk, akik egyrészt szívrohamot kaptak, másrészt pedig nevettek.
- Ti őrültek! Kinek az ötlete volt ez? – kérdezte nevetve Liam.
- Louis-é, de igazából együtt találtuk ki. – mondtam, majd viccből meglöktem, aki erre mosolyogva a vállamnál fogva magához ölelt.
- Na, jó. Szedjük össze a tűzhöz valókat, aztán menjünk vissza a többiekhez. Ennyi fa elég lesz. Hé! Amúgy látom, nagyon jól elbohóckodtok. Nagyon hasonlítotok egymásra. – mosolygott Liam, miközben végig mért minket.
- Haha, persze! – nevettem gúnyosan.
A visszafelé úton nem nagyon szólaltunk meg, csak amikor már a többiekhez értünk. Niall már várt ránk.
- Na? Sikerült frászt hozni rájuk? – nevetett Niall.
- Naná! Úgy megijedtek, hogy félholtan terültek el a földön! – dicsekedett Louis, miközben én a humorán nevettem és visszaemlékeztem a rémült arcukra. Liam bohóckodásból megütötte Louis-t, amiből egy őrült bunyó lett. Vicces látvány volt, úgy néztek ki, mint a kis óvodások, akik össze vannak tapadva és húzzák-vonják egymást. Miután sikerült abbahagyniuk, lepihentünk a padokra, ahol a tűz már nagy lángokban égett. Nagyon jól esett a meleg, ebben a hűvös időben, a lángok pedig nyugtató hatásúak voltak. Nem mintha nyugtalanok lettünk volna, mert amióta együtt vagyunk a srácokkal, nincs egy szabad perc, hogy ne bolondozzunk, vagy ne csináljunk semmi őrültséget. Mindannyian a tűz körül ültünk, Niall felvette a padról a gitárját, elkezdte pengetni az egyik számukat. Liam kezdte el énekelni, utána mi is bekapcsolódtunk. Újra elöntött minket a fáradtság. Vajon mennyi idő, mire kész lesz a busz? Niall-nek volt igaza, csak este fogunk odaérni Londonba. De nem bántam, mert elképesztő kaland volt ez számomra.

(Írta: heni06)