4. Fejezet / 15. Rész: Titokban London utcáin 1/2

Úristen! 2000 látogató! Sosem gondoltuk volna. Nagyon szépen köszönjük nektek.^^ A 2000 látogatottság miatt hoztuk az új részt! Jó olvasást!

Este 9-kor már sötét volt. Szerencsére nem volt sok ember, ha meg volt, akkor csak azért bámultak ránk, hogy ki az az őrült, aki este napszemüveget vesz fel. Dalma és Harry mentek elől, kézen fogva, utána jött Liam és Brigi, akik egymásba karolva mentek, mellettük Zayn. Én, Louis és Niall mentünk hátul, én természetesen a két fiú között voltam. Nagyon sokféle érdekes és szép épületet láttunk, a fiúk megmutattak mindent. A hülyéskedés most is határtalan volt. Sorolhatnám, hogy miféle őrültségeket csináltunk. Például egyszer Louis odament egy taxisofőrhöz, hogy megkérdezze, mennyi az idő, s közben ott lóbálta a kézében a telefonját. A taxis teljesen hülyének nézte, mondjuk mi is. Aztán Harry folyton mindenben felbukott, mert nem látott a napszemüvegben. Egyszer pedig elhaladtunk egy utcán gitározó férfi mellett, Niall elkérte tőle a gitárt és az utca közepén kezdett bele az éneklésbe. Ez hiba volt, mert a közelben volt egy csapat lány, akik felismertek minket. Teljesen lefagytunk, nem tudtunk mit csinálni, csak mosolyogni.
- Futás! – suttogta Liam, s közben nem mozgott a szája.

Hirtelen nekiiramodtunk. Niall a férfi kezébe nyomta a gitárt, mondott egy gyors „köszönöm”-öt, majd futott utánunk. Legelöl futott Dalma és Harry, akik még futás közben is egymás kezét fogták, utána futott Zayn és Niall, akik a röhögéstől már futni alig bírtak, majd következett Liam és Brigi, akik egymást vonszolták, s közben nevettek, ahogy Louis és én is. Megint mi zártuk a sort, s azon szórakoztunk, hogy nem bírnak utolérni a lányok. Miközben hátrafelé néztem, Brigi épp felbukott előttem. Szerencsére hamar előre fordultam. Nem bírtam lefékezni, így átugrottam. Louis rajtam nevetett.
- Fuss! Fuss! Fuss! – mondta fuldokolva, de közben nevetett tovább.
Brigi gyorsan felpattant, de Liam visszafordult érte, hogy minden rendben van-e vele. Gyorsan kellett futnunk, mert már a nyakunkon voltak. Miért olyan fontos ez nekik? Reméltem nem készülnek maratoni-futásra.  Ebben a pillanatban megálltak, majd visszafordultak.
- Állj! – szólt Liam.
Mindannyian megálltunk, kivéve Harry-t, aki nem lassított. Hátrafordult, s ekkor felbukott az előtte álló kukában, ami eldőlt, Harry-vel együtt. A fáradtságtól és a nevetéstől fuldokolva álltunk és Harry-t bámultuk.
- Soha többet ilyet! – nevetett Brigi.
Én Louis vállára dőltem a nevetéstől. Hirtelen átkarolt, majd ’feldobott’ a hátára.
- Hé! Tegyél le! – nevettem, s kapálóztam a kezei között.
- Jó ötlet! – értett egyet Liam, majd gyorsan felkapta Brigit, mielőtt még ellenkezett volna. Miután Harry felállt ugyanígy felkapta Dalmát, majd mind a három fiú elkezdett szaladni, miközben mi rajtuk sikoltoztunk, s erősen kapaszkodtunk beléjük. A hűvös szél erősen az arcomba csapott, amitől bekönnyezett a szemem, így lehajtottam a fejem Louis hajához. Igazából sose figyeltem még milyen szép. Fényes volt, és ahogy oldalra volt fésülve, nagyon helyessé tette az arcát.
- Na, jó elég már. – szólt mellettem Brigi, aki Liam-en volt.
Megálltak mind a hárman, majd letettek minket.
- Nagyon idióták vagytok! – nevettem. Köztem és Louis között kitört egy hátsó csapkodó háború. Futkároztunk, mint az őrültek, de nem sikerült egyikünknek se, inkább csak birkózás lett belőle. Eközben már beért minket Zayn és Niall is.
- Ki nyert? – kérdezte Niall.
- Hát mi! – vágta rá Liam, majd pacsit adott Briginek.
- Na persze! Három fejjel előrébb voltunk! – mondta Harry.
Összenéztem Louis-val, majd egy szemforgatással tovább indultunk, mert tudtuk mi fog kisülni ebből. Nem sok lépést tettünk, mire visszafordultunk.
- Hé! Nézzétek! – szóltunk rájuk, majd felfelé mutattunk. Erre már mindenki felfigyelt. Előttünk állt egy hatalmas óriáskerékhez hasonló szerkezet, a London Eye.
- De király! – ámuldozott Brigi.
- Felmegyünk? – kérdezte Dalma.
- Naná! – válaszolta Louis.
- De az drága, nem? – kérdezte Zayn.
- Ugyan! Ilyen későn már senki nem őrködik előtte. Szabadon be tudunk menni simán.
- Akkor menjünk. – lelkendezett Dalma.
Ahhoz képest, hogy elég nagyba láttuk meg először, nem volt olyan közel, mint hittük. Ahogy egyre közelebb értünk, még annál is hatalmasabbnak láttuk, mint hittük volna. Amikor alá értünk, felnéztünk rá, majd összenéztem Brigivel. Ugyanazt láttam a szemében, mint ami az enyémben volt: Félelmet!
- Ez… ezt nem… kizárt! Túl magas! – nyögtem, s közbe felfelé néztem, mintha vártam volna, hogy mikor dől ránk...
- Én sem merem! – lépett hátra Brigi.
- Ugyan, ne féljetek. Ki tudja, mennyi ideje van már itt és semmi baja nincs. Na, gyertek! – mondta Liam, kezét a vállunkra téve, s elindult, közben Brigi kezét fogva. Niall ugyanígy megfogta az enyémet is.
- Gyere. – súgta.

(Írta: heni06)