4. Fejezet / 17. Rész: Titokban London utcáin 2/2

Sziasztok! Itt az új rész, amire már mindenki várt! Köszönjük a kommenteket, nagyon tetszettek nekünk :)

A kocsi leért, majd megláttunk egy őrt, aki újra elindította a gépet, miután leállt. Kérdőn nézett ránk.
- Fiatalok! Ilyenkor nem utazhatnak a kereken. Szerencséjük volt, hogy itt jártam a közelben és észrevettem a fényt. De most nagy bajban vagytok!
Az ijedtségtől mozdulni sem mertünk, csak körbe-körbe tekingettünk, hogy hogyan szabadulhatnánk meg előle. Szerencsére a kérdésre gyorsan megkaptuk a választ Louis által.
- Elnézést, én már 20 éves vagyok! Vagyis nagykorú. A többiek pedig 18, ami szintén felnőtt kort jelent. – magyarázta előrelépve Louis. Miközben győzködte az őrt, küldött egy fejrándítást Liam felé, aki meg is értette. Nagyon lassan tettünk pár lépést hátra, s amikor már két méterre voltunk tőlük, elkezdtünk halkan futni. Én direkt lassítottam, hogy bevárjam Louis-t.
-… jó rendben mehetsz, de a… - mondta az őr.
- Köszönöm! Viszlát! – rázott kezet vele, majd elkezdett futni.
- Hé! Állj! – ordította az őr, s utánunk iramodott.
- Fuss! – szólt rám Louis.
Már megint menekülés! Csak futottunk és futottunk, de nem bírtuk lerázni. Elhaladtunk egy busz mellett, aminek a teteje nyitott volt. Louis megtorpant, majd visszarántott a karomnál fogva.
- Szállj fel! – utasított, majd kiabált a többieknek, hogy forduljanak vissza. Gyorsan visszaértek, majd kérdés nélkül felugrottak a buszra. Mindenki a legtetejére mászott, Louis odament a sofőrhöz.
- Jó estét! A London Hotelbe! Gyorsan! – mondta fuldokolva.
- Rendben! – válaszolta a sofőr, kérdés nélkül. Louis feljött a felső szintre, ahol mi voltunk. A szél erősen fújta a hajunkat, ahogy elindultunk.
- Ismerős ez nektek, ugye? – mosolygott Liam, s elkezdtük énekelni az egyik számukat, amiben este egy ugyanilyen buszon utaznak és énekelnek. Az őr már nagyon lemaradt, s nem sokkal később el is tűnt.
- Hát ez óriási volt! – kiáltottam túl a szelet.
- Az hát! – mondta Louis, majd magához húzott. Ránéztem Niall-re, aki ránk nézett, majd lesütötte a szemét. Eltoltam magam Louis-tól. Liam Brigi haját simogatta, s közben engem szemlélt. Nem értettem, miért néz rám olyan furcsán és ezt a kérdést ő is kiolvasta a szememből.
- Később. – súgta nekem.
Dalma épp felállt, amikor a busz lefékezett és Harry ölébe esett, amitől felnevettünk.
- Megjöttünk! – kiáltotta a sofőr.
Lementünk a lépcsőről, majd leszálltunk a buszról, megköszönve az utat.
- Várjatok csak! – szólt ránk, mi pedig gyorsan megperdültünk. – Csak nem a híres One Direction fiúi vagytok? – a fiúk elmosolyodtak, majd a sofőr folytatta. – Tyűha! Ezt nem hiszem el! Milyen rég volt! Emlékeztek még rám? Tudjátok, az én buszomat béreltétek ki a kliphez! Nagyon imádom azt a számot, és amikor elkezdtétek most is énekelni, rögtön tudtam, hogy ti vagytok azok!
- Ó igen, tényleg, már emlékszünk! – mosolygott Liam. Én, Brigi és Dalma összenéztünk. Alig bírtuk ki nevetés nélkül, így megpróbáltunk arrébb menni, de gyorsan témát váltott a sofőr.
- És a lányok? Ők a barátnőitek? – mosolygott.
- Hát, Brigivel alakul valami. – mondta Liam, majd magához húzta Brigit.
- Én nemrég jöttem össze Dalmával és nagyon kedveljük egymást. – mondta Harry.
Én léptem pár lépést hátra, mert nem akartam, hogy tőlem is megkérdezze, de nem sikerült elkerülni a kérdést.
- És te? – nézett rám a sofőr. – Kiért vagy oda?
- Én... – nem tudtam folytatni. Igazából nem is akartam. Nem tudom, mi köze van hozzá. Louis és Niall egyszerre tették rá a kezüket a két vállamra. Remek!
- Ó, szóval ketten… - Louis-ra és Niall-re pillantott, de félbeszakítottam.
- ELÉG! – kiáltottam rá. Mindenki rám nézett, így muszáj volt valamit mondanom. – Megyünk már? – sürgettem a többieket.
- Igen megyünk. – mondta Liam. – Köszönjük még egyszer. Örültünk a találkozásnak! Viszlát. – integettek a többiek.
Felmentünk a szobánkba. Kíváncsiak voltunk, vajon észrevette-e James, hogy nem volt senki a közelben és hogy nagy volt a csend.
- Szerintetek tudja már, hogy eltűntünk? – aggódott Brigi.
- Nagy a valószínűsége. – mondta Liam.
Miközben elpakoltuk a pulcsijainkat, kinyílt az ajtó. Hirtelen megdermedtünk és egymásra néztünk, hogy mit mondunk majd. James jött be.
- Hát ti meg hol a fészkes fenébe voltatok?! – kérdezte csípőre tett kézzel.
- Hát mi csak… - kezdte Zayn, majd a többiekre nézett.
- Mi csak a hátsó kertben voltunk. – fejezte be Harry.
- Ott nem láttalak titeket! – mondta James magas hangon.
- Hát, mert… a legvégén voltunk, a kerítésnél, a domb mögött. – nyögte ki Zayn.
- Aha, jól van. De most már sipirc aludni! – mondta James kis szünet után, majd megfordult és kiment.
Nagyot sóhajtottunk, miközben ledőltünk a kanapéra.
- Huh, ez közel volt. – mondta homlokra tett kézzel Niall.
- Közel, túl közel! – feleltem. – Ha pár perccel később jöttünk volna vissza, nem talált volna itt minket megint. - Liam rám nézett, felállt, s mellém ült.
- Választanod kell! – nézett mélyen a szemembe. Nem értettem, hogy ezt hogy értette, de mielőtt megkérdezhettem volna, a többiek közbeszóltak.
- Alvás! – ugrott közénk Louis. Liam meg én letoltuk a kanapéról. Újra megakartam kérdezni.
- Majd később. – mosolygott Liam, majd Louis-t vonszolva elment a szobába.
Jó éjszakát kívántunk mindenkinek, majd bevonultunk a szobáinkba.
- El se hiszem, mi történt ma! Egy álom vált valóra! – mondta Brigi fülig érő szájjal az ágyon fekve.
- Jól csókol, igaz? – kérdezte Dalma.
- Mintha álomvilágban lettem volna! – emlékezett vissza Brigi. – És amit mondott a buszosnak… azt hittem elájulok a valóságtól!
-  Akkor Dalma gondolom te is elájultál majdnem, attól, amit Harry mondott. – mosolyodtam el.
- Oh, igen olyan aranyos. És káprázatosan csókol. Soha nem akarom elveszíteni. – mondta Dalma.
Egy pillanatra lehajtottuk a fejünket.
- Aludjunk. – mondtam.
Az álom hamar elkapott minket. Az, hogy nem akarjuk őket soha elveszíteni, lehetetlen, hiszen legközelebb már egymás nélkül kell boldogulnunk, s ettől elszomorodunk. Ki kell használni azt az időt, amíg együtt vagyunk velük... 

(Írta: heni06)