6. Fejezet / 23. Rész: Első közös koncert

Sziasztok! Megérkezett az új rész! Emellett csinálni fogunk egy új menüt, amiben megtudhattok, mindent a regény kezdetéről és még sok minden mást. Részleteket még nem árulunk el ;) Jó olvasást!

Reggel fél 9-kor az ébresztő óra hangjára ébredtünk. Furcsamód, amikor kimentünk a nappaliba, a fiúk még nem voltak kint. Bekopogtunk a szobájukba, szóltunk, hogy keljenek. 9-kor már teljes nyüzsgés volt az egész helyiségben. Louis és Harry félmeztelenül járkáltak, azt mondogatva: „Hol vannak a ruháim?!” A többi fiú már fel volt öltözve, ruhájukat friss dezodorszag lengte körül, s ahányszor elhaladtunk mellettük, mindig mélyen beszívtuk, olyan jó illatúak voltak. Kezükben fésű volt, s ahogy pakoltak, közben egyszer-egyszer megigazították a hajukat. Mi, lányok, amikor már készen voltunk, elkezdtünk megteríteni a reggelihez. James korábban itt lehetett, mert hagyott az asztalon egy doboz gabonapelyhet és tejet. Egy csomó időt azzal időztünk, hogy Liam-nek milyen eszközt adjunk, hogy megtudja enni, s a végén úgy döntöttünk, hogy majd hoz, ami jó lesz neki, ugyanis kanár-traumája van.
Miután megettük, háromnegyed tízkor kiléptünk a hotelből. A hirtelen csípős levegőtől megborzongtunk még kabátban is, habár nem csoda, hiszen még csak március közepe van.
Felszálltunk a buszra, s rögtön el is indultunk. Az aréna előtt most szerencsére nem voltak rajongók. Odabent kedvesen üdvözöltek bennünket, majd elkezdődött a kemény készülődés. Direkt a kedvenc ruháinkat vettük fel, hogy ne kelljen majd azzal időzni, hogy milyen ruhát vegyünk fel a ruhatervezőnél. Útközben találkoztunk Billy-vel, aki azt mondta, végig minket fog majd nézni a koncerten. Ellátogattunk az öltözőinkbe. A lányokéba ruhák voltak egy nagy fogasra pakolva, egy nagy tükör, előtte asztallal és egy kanapé. Miután körbe néztünk, James szólt nekünk.
- Gyertek fiúk-lányok a színpadra! – kiabálta.
Egy fél órát arról beszélgettünk, hol járkáljunk a színpadon, hova ne menjünk és az utolsó szám végén kimehetünk a szélére a színpadnak, de ne annyira, hogy elérjenek minket. Úgy beszéltük meg, hogy amikor énekel valaki valakivel, az menjen mellé, de ez nálunk természetes volt. A táncokat nem kellett megtárgyalni, azokat felszabadultak csinálhatjuk.
11-kor két nő szólt, hogy kövessük a sminkterembe. Ketté voltunk osztva, az egyik a lányokat szokta sminkelni, a másik pedig a fiúkat. Brigi ment be először, aztán Dalma. Én szívem szerint nem kértem volna magamra semmi vackot, de a sminkes nagyon ragaszkodott hozzá. Amikor a fiúk megláttak minket kisminkelve, a szájuk tátva maradt, ugyanis mi nem olyanok vagyunk, hogy kikenjük az egész arcunkat mindennel, sőt soha nem használunk semmi ilyet. Elkezdtünk nevetni a fiúk csodálkozó pillantásaiktól.
- Ezt kellene lefotózni! – nevettem.
- Nagyon jól áll mindegyikőtöknek! – csodálkozott Liam.
- Látom ti már a fodrászt is megjártátok. – igazította meg Brigi Liam haját.
- Igen, de ugye a szépségen tovább kell dolgozni, hogy tündököljön. – mosolygott Liam, s megcsókolta Brigit.
- Hajjaj, fiatalok! Nem kéne elengedni a lányokat a fodrászhoz? – mondta mögöttünk egy hang. Gyorsan megpördültünk, s James volt ott, aki fülig érő szájjal mosolygott.
- De, menjünk. – mondtam, s ránéztem Niall-re, aki még mindig elég feltűnően bámult. Egymásra mosolyogtunk. Arrébb Zayn mondta a magáét, közben Brigit és Dalmát figyelve, Louis aztán mondott valamit Zayn-nek és mind a ketten felém fordultak.
Hm, vajon miről beszélhetnek? – gondoltam.
- Na, sipirc!- terelt el minket James a fiúktól. Dalma adott egy puszit Harry-nek, majd elindult a szomszéd terembe. Őt követtem én, aztán Brigi.
A fodrásznál lehetett kérni, hogy milyen hajunk legyen. Dalmának fel volt tűzve lófarokba, Brigi begöndörítette, ami nagyon jól állt neki, én pedig nem kértem sokat, csak hogy vágják tépettre, s kértem hozzá egy szürke kotonsapkát, amire azt mondták, hogy nagyon jól áll rajtam. A fiúk alig ismertek ránk, de most is tetszett nekik a látvány. Délben el kellett menünk az aréna fotóstúdiójába, ahol csináltak rólunk képeket, amiken egyedül voltunk, külön lányok, külön fiúk és néhány csoportos képet is. Utána bementünk egy terembe, ahol egy rövid interjút készült. Ez eltartott 1-ig. Ezek után már csak várakoztunk a közös várakozóban. James lépett be.
- Már engedik befelé az embereket a nézőtérre. – mondta.
- Mennyien vannak? – kérdezte Liam.
- Telt ház.
- Az jó. – mondta Zayn.
James bennmaradt velünk, hogy megbeszéljük utoljára a dolgokat.
- Gyakoroltatok rá, ügyesek lesztek, bízom bennetek. Csináljátok, ahogy megbeszéltük. Ne idegeskedjetek, minden jó lesz! – mondta, majd rám, Dalmára és Brigire nézett. – Nektek pedig ez lesz az első fellépésetek a fiúkkal. Csak kövessétek őket és minden rendben lesz.
- Szerinted bírni fogja a hangjuk? – kérdezte Louis James-től, de én hamarabb válaszoltam rá.
- Persze, hogy bírni fogjuk! Eddig is bírtuk!
- Jó, de ez másabb, mint az X Factor-ban volt. Sokkal több ember, nagyobb hangzavar és hangosabb zene! – magyarázta Louis.
- Nyugi, ez is menni fog simán! Bízz bennünk!
- Nem tudom.
Felvontam a szemöldököm.
- Szóval nem bízol bennünk? – emeltem meg a hangom.
- Dehogynem!
- Akkor bízd ránk és ne parázz emiatt.
James törte meg a vitát.
- Minden rendben lesz, ne aggódjatok. A dalszöveg bennetek van, tudjátok, mikor-ki énekel és szerintem is bírni fogják a lányok. Viszont 5 perc múlva már gyertek ki a színpad elé! Ott találkozunk! – azzal felállt és kiment.
Már az arcunkra kiült az idegesség, hacsak rágondoltunk arra a sok emberre, akiket látni fogunk a színpadról. A fiúk persze ezt már jól tűrték. Mi viszont nem tudtunk megszólalni. Itt volt az ideje, hogy kimenjünk. A színpad előtt sok ember állt. Megkaptuk a fülhallgatókat, amiket a fiúk segítettek feltenni nekünk. Csináltak még rajtunk egy utolsó púderigazítást, majd megkaptuk a mikrofonokat is.
Még öt perc…
- Az első dal a „Viva la Vida” lesz. Előtte teljesen be sötétünk a színpadon, amíg bevonultok. – mondta az egyik rendező.
- Sok sikert! – mondta utoljára James, majd Bobby is.
A színpadot sötétség borította be. A sikoltásokat hangosan lehetett hallani. Felemelték a függönyöket előttünk.
- Mély levegő! – suttogta Liam, s követtük egyszerre a példáját, majd kiléptünk. Megálltunk azon a helyen, ahol kellett.
A zene elindult. A dal a fülemben csengett erőteljes hangon, mégis úgy éreztem, semmire nem emlékszem. Liam és Brigi elkezdett énekelni, s a fény csak kettőjüket világította meg. Ez folytatódott a többieknél is. Akárki énekelt, mindig nagy visítás volt, amikor megláttak minket. Szerencsére, mint mindig, a félelmem elmúlt, amikor én következtem. Mindent tökéletesen betartottunk, amiket mondtak, sőt nagyon jól bírtuk a hangos zenét. Sorban mentek a dalok. Amikor egy számnak vége volt, várni kellett fél percet, hogy pihentessük a hangunkat, beálljunk a helyünkre és csillapodjon a közönség. Nagyon jók voltunk, minden tökéletes volt. A vége felé elbohóckodtunk éneklés közben, amin nevettek is. Az utolsó dal eléneklése után óriási hangzavar lett, vagy tízszer megköszöntük a rajongóknak, de ők nagyon kitartóak voltak. A színpadra mindenféle ajándék repkedett, amiket a fiúk összeszedtek. Még utoljára integettünk, s ugrálva vetettük magunkat James-re és Billy-re. A körülöttük állók tapsoltak, fütyültek és ujjongtak. A nagy tömegből kimásztam, s Louis elé álltam.
- Na, szóval tényleg nem bírtuk? – cukkoltam, s közbe mosolyogtam. Louis is mosolygott, majd megölelve felkapott és megpörgetett a levegőben. Mindenkit megöleltünk, akit csak lehetett. James elkezdte csitítani az embereket.
- Figyelem! Elképesztő alakítás volt ez az első koncert a lányokkal! Milliószor gratulálok nektek! Most viszont tudjátok, mi vár még rátok… Az autogramadás. Szóval gyertek, essünk túl még ezen!
Akik mellett elmentünk, mindenki gratulált. A nagyteremből már hallani lehetett a rajongókat, akik már vártak ránk...

(Írta: heni06)